2013. február 1., péntek

Bocuse d'Or a világ legfontosabb szakácsversenye Lyonban 2013. január 29-30

A rangos versenyben Széll Tamás és csapata a 10. helyezést érte el. A fenti poszter pedig a közönségtől a legtöbb szavazatot kapta. Gratulálunk, ez nagy siker.
Széll Tamás az Onyx séfje és segítőtársa, kis "kuktája" Garai Ádám volt (aki szintén az Onyx szakácsa) és Hamvas Zoltán coach/edző.
A versenyben  1. Franciaország
                       2. Dánia
                       3. Japán
A verseny főzési ideje 5,5 óra volt. Ez alatt két komplex fogást kellett elkészíteni, egy halas és egy húsos ételt. A 27 tagú zsűri először a magyar séf rombuszhalas és homárból készült halfogását kóstolta meg, amelyhez a nemzeti sajátosság hangsúlyozására köretként lángost is felszolgált. A húsos fogás ír marhából készült mangalicaszalonnával, kakukkfűvel és petrezselymes jus-vel. Ehhez húsos raviolival készült gulyás, gombával töltött répa, konfitált sütőtökkel, és marinált céklával, valamint marhapofa és ökörfarok, illetve karórépapürével és céklával. Végül hagymakompót hagymalekvárral és szarvasgombával társult. Versenyfogásait a Rubik-kocka ihlette.

Széll Tamás halas étele                                                



Széll Tamás húsos étele



Ez az első alkalom, hogy magyar résztvevő került a döntőbe.
A Bocuse d'Or a világ legrangosabb szakácsversenye, amit 1987 óta rendeznek meg kétévente Lyonban. Paul Bocuse a 3 Michelin-csillagos szakács a névadója.
A versenyző, az edző, zsűritag stb. mindenütt az adott ország gasztronómiai élmezőnyéből kerül ki.
Széll Tamás az Onyx séfje, az Onyx pedig a Gerbeaud-ház része. Sokan támogatták, segítették és készítették fel őt a versenyre.
A zsűriben Bíró Lajos képviselt minket, aki a Bock Bisztro séfje a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.

Széll Tamás verseny közben  - kattintsál a szövegre



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése