2017. január 2., hétfő

2016. Szilveszter és 2017. újév első napjának főbb ételei nálunk

Nem tudom, hogy Ti hogy vagytok azzal a helyzettel, hogy vége van az évnek, és itt a következő. Bennem egy ellentmondásos érzést kelt, mert egyrészt örülök, hogy megértem, másrészt pedig öregebb lettem. Sajnos csak úgy lehetünk hosszú életűek, hogy nagyon-nagyon megöregszünk. Mindenki nagy reményekkel indul, néz az új esztendő elé, tervek, fogadalmak sokasodnak. Akinek nem volt jó 2016. abban reménykedik, hogy majd az idei jobb lesz, akinek jó volt ő azt mondja, hogy soha rosszabb ne legyen. Kívánom, hogy mindenkinek teljesüljön az álma, vágya, legyen sok-sok elégedett ember. De mindenek felett az egészség áll, ez a legfontosabb, mert ha az van, akkor minden van.
Ezért aztán:
Kép:innen és folytatom a kis újévi intelem után.

Bármennyire is szeretek örömet okozni, adni, vendégül látni rokonokat, barátokat, mégis egy nagyon fárasztó időszaka a karácsony és az év végének a napjai azok számára - így a számomra is - akik vállalják és igyekeznek szép órákat szerezni azoknak, akiket meghívnak.  
Nem tudom csak gondolom, hogy a blogomat nemcsak fiatalok látogatják, hanem középkorúak és idősebbek is. Az idősebbek tudják, hogy mire gondolok, miről is szól ez az elmélkedés, hosszú utat jártunk már be tevékenyen... A fiatalok majd később - meg kell még érniük és élniük sok mindent ahhoz, hogy - tapasztalják, lássák az élet nehézségeit, ami persze nem az, hogy sütünk, főzünk...

Akkor nézzük, hogy mit is ettünk a mi asztalunknál, ami most sem macerás ételekből áll. Azt még le kell írnom, hogy amikor vendégeink vannak, akkor vannak olyan ételek amelyeknek  a fotózására nem kerül sor, mert nincs rá idő. Most is volt ilyen pl. parti falatkák többféle is, mert azt gyorsan bekapkodja mindenki, de nem is jön ki jól, hogy fényképezzek. 

                                                   Lencseleves füstölt tarjával, csipetkével

                                         Erdélyi fatányéros sült burgonyával

                                         Virslitál

                                         Malackaraj resztelt burgonyával, pezsgős káposztával

                                          Pékkifli

                                         Birsalmás-diós kókuszgolyó

                                         Italok



2 megjegyzés:

  1. Ahogy látom Szilveszterkor és az új év napján is sok finomságot ettetek!
    Még egyszer BUÉK, és idén is hasonlóan süss és főzz sok-sok finom falatot :-)

    VálaszTörlés
  2. Igen, finomak voltak. Én is minden jót kívánok az új esztendőben, és Te is főzzél, süssél sok-sok finomságot. De erre nem is kell biztatni, mert anélkül is készítesz jobbnál-jobb falatokat, szép tálalásban.

    VálaszTörlés