A Szent Iván-éj titokzatos értelmű és hatású virrasztás: a fény, a szerelem, a termékenység ünnepe. Szent Ivánhoz (Keresztelő Szent Jánoshoz az utolsó prófétához, Jézus előfutárához) és a tűz ünnepéhez kötődik. Ennek kapcsán szinte minden nagyobb városunkban megemlékeznek a Szent Iván-éjről és felidézik az ehhez kapcsolódó éjszakai "tüzes" hagyományokat. De szerte a világban különböző hagyományai vannak ennek az ünnepnek és tüzek gyúlnak.
A napforduló június 21-e de mégsem erre a napra esik Szent Iván (János) éjszakája, hanem 24-ére. Erre a csillagászat adja meg a választ: a nyári napforduló ugyanis az évnek az a pontja amikor a legmagasabb delelési ponton áll az égen a Nap. A kétféle időszámítási mód a ludas abban, hogy a napforduló a naptár meghatározása óta már előrelépte azt a három napot (naptárcsúszás-naptárreform), így az a forduló, ami régen 24-ére esett, ma 21-ére esik.
De addig is népszokások sorával, tűzön járással, tűzugrással ünnepelnek Szent Iván vagy népiesen Virágos János napjával kezdődően, amely a természeti népek életében mély nyomokat hagyott. Az ünneppel kapcsolatos népszokások kivétel nélkül a tűzhöz kötődnek. Ezen az éjszakán ugorják át az Iván-napi tüzet, gyújtják meg a tűzkarikát.
Olykor a falvak szélén raknak tüzet amit a falu apraja-nagyja körültáncol. Ezen a napon szakad meg a gabona gyökere, attól kezdve már nem nő, csak érik.
A Szent Iván tűzgyújtásra vonatkozó első hiteles említések a XV-XVI. századból származnak. Telegdi Miklós prédikátor 1577-ben a Szent Iván-i tűzről, mint az egyház által helyesnek tartott emlékszokásról szól. Az ilyenkor szokásos tűzgyújtáshoz sokféle hiedelem főződött : a tűzbe dobott gyümölcsnek gyógyító ereje volt, a gyerekeknek Szent Iván-i almát adtak, hogy ne betegedjenek meg, mezei virágból koszorút kötöttek, és azt a ház tetejére akasztották tűzvész ellen.
Bár a nyári napforduló ünnepét már évszázadok óta Szent Iván (János) napjának (június 24.) előestéjén tartják, és éppen ezért a legtöbb ember szemében keresztény ünnepnek számít, kétségtelen tény, hogy máig eleven szokásrendszere a kereszténységet megelőző korokból ered.
A nyári napforduló vagy nyárközép napja a Nap évenként ismétlődő (látszólagos) útjának egyik fontos állomása. A Nap, amely a téli napfordulótól kezdve fokozatosan egyre magasabbra hágott az égen, ezen a napon éri el csúcspontját. A természeti népek a nyárközépi tűzgyújtással valószínű, hogy a Napot próbálták támogatni a sötétséggel vívott harcában. Ilyenkor Európa szerte tüzek gyúlnak, sok-sok hiedelemmel, népszokással kísérve.
Régen az embereknek két ünnepe volt. Télen a leghosszabb éjszaka vége, nyáron a leghosszabb világosság nappala. Ez pedig a két napforduló. A legtöbb fény és a legkevesebb sötétség idejét, az év legrövidebb éjszakáját ősidők óta minden nép számon tartotta virrasztással és tűzgyújtással ünnepelte és ünnepeljük még ma is.
A Szent Iván-éj a napéjegyenlőség misztikumával és apró csodákkal fúszerezett éjszakája. Ehhez a fordulathoz kötődik Keresztelő Szent János ünnepnapja, aki "égő és világító fákja volt" a hagyomány szerint.
A magyar nyelvben Szentivánéj néven rögzült a nyáreleji ünnep, amelynek oka, hogy az Iván név a Jánosból alakult át - Joann-Jovan-Iván, amely feltehetőleg a bizánci kereszténység hatásának tulajdonítható.
Aki csak teheti lakóhelye környékén nézzen szét hogyan ünneplik Szent Iván napját 2011-ben.
Mivel az én férjem Iván - de nem szent - mindig ünnepelünk, és duplán, mert egyrészt a neve napja van, másrészt pedig jeles ünnep.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése