2012. július 31., kedd

Szerb gyuvecs


Nem jellemző a konyhámra a külhoni ételek túltengése, mert a magyar konyha híve vagyok és ha készítek is külhoni ételeket, akkor azok csak olyanok lehetnek amelyek ízei, alapanyagai közel állnak vagy megegyeznek az én ízvilágommal. A gyuvecs ezek között van. A hozzávalói megtalálhatók sok magyar ételben is, de én még tettem bele vöröshagymát, fokhagymát, borsot, és apró kockára vágott és pörcösre sült füstölt szalonnát is. Így már nem teljesen olyan mint a szerbek által készített, de mi így szeretjük.

Hozzávalók: 4 főre

70-80 dkg szűzpecsenye, 5 dkg zsír (lehet libazsír is vagy 1/2 dl olaj), 1 nem túl erős hegyespaprika, 1 zöldpaprika, 25-30 dkg paradicsom, 10 dkg rizs, (félig párolt), 40 dkg burgonya, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, őrölt bors, őrölt pirospaprika, 10 dkg füstölt szalonna, só

A húst egyenlő kockákra vágtam. A szalonnát apró kockára vágtam és zsírjára, pörcösre sütöttem, beleöntöttem az olajat, és beletettem az apróra vágott hagymát, kicsit dinszteltem, majd az apróra vágott fokhagymát is és a húst is beletettem és kevergettem a hús fehéredéséig. Megsóztam, bepeprikáztam, borsoztam és félig puhára pároltam. Ezután hozzáadtam a gerezdekre (de lehet karikára is) vágott zöldpaprikát, hegyespaprikát, a nyers paradicsomot és a karikára vágott burgonyát, és a már előre félig megpárolt rizst. Annyi vizet öntöttem rá, hogy szűken ellepje, és ezután forró sötőben lefedve addig pároltam amíg a burgonya és a hús is készre puhul benne. Tetejére tálalálkor karikára vágott hegyes zöldpaprikát tettem díszítésként. Salátát tettem mellé, de lehet kovászos uborka is. 

4 megjegyzés:

  1. Értem, miért teszel kivételt. Hiszen a gyuvecs lényegében egy lecsós rizses (krumplis) hús, az ízvilága nagyon közel van a magyar konyhához.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, így van ahogy írod. Ilyen ételekre gondoltam amikor külhonit emlegetek a kedveltek között.

      Törlés
  2. Hm, ezt én is szeretem. :) Meg fogsz lepődni (vagy sem), én oviban ettem először ilyet. Meg azóta párszor itt-ott. Még sosem csináltam, azt hiszem itt az ideje. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy szereted, mert finom. Én évtizedek óta ismerem. Valóban meglepődtem, hogy óvodában etted. Fiatal vagy még készíthették már abban az időben nálunk is ezt a szerb ételt, de hogy óvodában...

      Törlés