2015. június 20., szombat

Fagyi 2015 - egy kis ismertető, újdonságok és klasszikus ízek

Idén a klasszikus ízek mellett az újdonságok is népszerűek a kézműves fagyizókban. De a trendi a klasszikus ízek kis fűszerezéssel.  Előrebocsátom, hogy én maradok csak simán a klasszikus ízeknél, vállalom a konzervatív jelzőt.
Az idén március első hetében volt a Fagylalt Kiállítás és Fesztivál itt Budapesten, ahol az ország sok pontjáról érkeztek fagylaltosok, és bemutathatták a látogatók pedig kóstolhatták a legkiválóbb fagylaltokat.


Én is elmentem a férjemmel, de akkor nem írtam róla, mert igazán most, amikor már nyár van, és mindenki nyalakodik, akkor aktuális és nem annyira ez a kiállítás, hanem a fagylalt. Egyébként is csak a kíváncsiság hajtott, és elég volt látnom a valóságot, ami nem az volt ami az én elvárásom, de én csak egy voltam a sok-sok látogató között. A paleo, vegán és allergén mentes fagyik nem érnek fel az igazihoz. De pl. a Budapest II. kerületében levő Frer cukrászda mézes-diós hecsedlifagyija már szóba és szájba is jöhet. De volt sok fagylalt amire én nem vagyok nyitott pl. sonkás banán, tökmagfagyi, joghurtos-kapros-uborka és hasonlók. Szóval hiányoztak az alapízek.

Szerencsére azért a mindennapokban a nagyon jó cukrászok és cukrászdák kínálatában megtalálhatók a klasszikus ízek, továbbra is a gyerekkorunk kedvenc ízeihez nyúlnak vissza a fagylaltkészítők. Legfeljebb fűszernövényekkel (menta, bazsalikom) varázsolják újszerűvé - akinek ilyen ízlése van kóstolhatja. De a csokoládé, vanília, a puncs és az idénygyümölcsökből készültek még mindig nagyon népszerűek. De nemcsak az íze hanem a minősége és az ára is fontos. Elég drágának mondható az egy gombóc 220-250-400 forintos ár. De érdemes a kicsit borsosabb áron vásárolnunk, mert ebben mozog az igazi, minőségi fagylalt értéke - ez a tapasztalatom. Ugyanis a rossz fagylalt az, amelyik szomjúságérzetet kelt az elfogyasztása után, én éreztem már ilyet, ezért ott többet nem vásárolok. A jónak az íze pedig nem erősen intenzív, és kellemes hatást kelt a szájban. A 200 forint alatti fagylaltoknál felmerül a gyanú, hogy nem tartalmaznak természetes összetevőket, akár nem megfelelő színezőanyagok is lehetnek bennük.
A kedvenc helyem itt a II. kerületben a Daubner cukrászda és a Mammut bevásárlóközpontban a Szamos cukrászda fagylaltjai. 
Szerencsére mi fagyi fogyasztók azért jó érzékkel megtaláljuk az igazit, ami tényleg tartalmazza a nevében szereplő anyagokat, megfelelő a hőmérséklete, és látványos kompozíció.
Pl. a Daubner fagyijai             eper fagyi
kókusz-csokoládé a kedvencem

csokoládé fagyi                                                           áfonya fagyi

De ugyancsak  finomak és látványosak a Szamos cukrászda fagylaltjai is.





2 megjegyzés: