2016. február 21., vasárnap

Szűzérmék tört burgonyával, sült hagymakarikákkal


Nem gyakran, de kértem már egészben a karajt, hogy rajta legyen a szűzpecsenye, mert tervbe volt véve, hogy ebből készítek ebédet. Finom lett, hiszen a legfinomabb része a sertésnek - pedig a legkisebb. "Kicsi a bors, de erős". 

Hozzávalók: 4 adaghoz

1 nagyobb vaskosabb szűzpecsenye, 3 db vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 dl olaj, só, bors, 1 zöldpaprika, 1 kisebb paradicsom, 1 kg krumpli, 2 ek. liszt (ez a hagyma mennyiségétől függ)

A húst megmostam, leszárítottam, és kb. 1 cm-es szeletekre vágtam, - (nem muszáj klopfolni) Az olajat felforrósítottam és a hússzeleteket megkapattam benne fehéredésig, hogy kérget kapjanak. Kiszedtem a húst, és egy darab apróra vágott hagymát és a karikára vágott paprikát megdinszteltem benne, hozzá tettem az apróra vágott fokhagymát, sóztam borsoztam és visszatettem a húsokat. Ráraktam a kockára vágott paradicsomot is. Fedő alatt készre pároltam, majd zsírjára sütöttem - ha szükséges adható bele kevés víz, de a végén zsírjára kell sütni. 
A másik két hagymát karikára vágtam és megforgattam lazán a lisztben, és a hús zsírjában megsütöttem. A burgonyát sós vízben megfőztem, leszűrtem és krumplinyomón áttörtem, kevés olajjal (vagy vajjal) összekevertem - tehető bele pici tej is, de ne legyen folyós.
Tálaltam a krumplira rakott hagymával és a mellé rakott húsokkal. Lehet mellé ízlés szerint valamilyen savanyúság is. 

2 megjegyzés:

  1. Pompás ebéd lehetett! Nem is csoda, hisz a legfinomabb húsból készült :-)

    VálaszTörlés