2011. május 22., vasárnap

Sertéssült petrezselymes újburgonyával, retekpürével


Volt időszak az életünkben amikor családi házban éltünk és a kis mini zöldségesben, fűszerkertben, gyümölcsösben megtermeltünk mindent picibe ami nekem kellett a konyhára. Mellettük persze volt nagyon sok szép virágom, örökzöldek, díszfák. A kertünkbe idegenek bekéreckedtek, hogy lefényképezzenek növényeket amit az utcáról láttak. Hogy ez most hogyan jön ide? Úgy, hogy amit én készítek recepteket, azok hozzávalóit - az egzotikus gyümölcsökön kívűl - mindet termesztettem és ismerem igényüket, tulajdonságaikat, hogy mire való, milyen egészségügyi hatásuk van. Így pl. a retekről is sokat tudok. Sokan vannak úgy, hogy van, szeretik, várják így tavasszal, de semmi más... Én minden évben alig vártam és szinte csodának tartottam, hogy a fagyok elmúltával vetett retekmag néhány nap múlva kikeljen, kilombosodjon és gyönyörű piros golyóvá válva kínálja magát.
A hónapos retket szinte az egész Földön ismerik, termesztik. Európába Marco Polo hozta be Kínából. Sokféle fajtája van. Azon kevés zöldségfélék közé tartozik amelyet kizárólag nyersen fogyasztunk. A régi mondás azt tartja, hogy: a retek reggel méreg, délben étek, este pedig orvosság. De ez csak a nehezebben emészthető, több rostot, tatalmazó téli retekre érvényes. Kiválóan alkalmas hidegtálak díszítésére, hideg ételek kísérőjeként, salátákba és salátának, és mint ebben a receptben, pürének is.

Hozzávalók:

80 dkg szelhető sertéslapocka egybe, 3 gerezd fokhagyma, bors, csipet őrölt kömény, só, 1 dl olaj, 1 kg újburgonya, 1 csokor petrezselyem,
a retekpüréhez: 3 csomag piros hónapos retek, 6 ek. tejföl, pici őrölt kömény, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, 1/2 csokor vegyes apróra vágott zöldfűszer (petrezselyem, snidling)

A húst megmosom, leszárítom és a forró olajban minden oldalát lepirítom, beleteszem az apróra vágott fokhagymát, megszórom sóval, borssal, köménnyel és kevés vízzel (1 dl) felöntöm, lefedve takarékon párolom. Idönként pótolom a vizet, mindig keveset, mert nem főni kell. Zsírjára sütöm, ha kész várok 10 percet és felszeletelem.
A burgonya gyenge héját lekaparom, jól megmosom és sós, fokhagymás vízben felteszem főni. Nagyon kevés idő kell neki, mert még gyenge, majd leszűröm. Kevés forró olajba apróra vágott 1-2 gerezd fokhagymát, petrezselymet teszek és összeforgatom benne a burgonyát.
A retket meghámozom, lereszelem a nagylyukú reszelővel és a kézi mixerrel összetöröm. Kinyomok belőle kevés levet és összekeverem a tejföllel, köménnyel, sóval,  a lereszelt fokhagymával, és az apróra vágott zöldfűszerekkel.

2 megjegyzés: