2013. augusztus 2., péntek

Még itt a nyár!




Alig várjuk a nyarat, és a szabadságot, ami azért nem felhőtlen öröm. Akinek családja van gondban lehet, hogy hogyan tud a családja minden tagja számára kellemes kikapcsolódást, és regenerálódást biztosítani. Sok dologtól függ pl. hogy mennyi a szabadságunk, milyen az anyagi helyzetünk, mi lesz a gyerekkel vagy gyerekekkel. Lesz-e nekik élménydús vakáció ha megengedhetjük a
táborban nyaralást, lehet-e közös családi nyaralás. Összegyűjtöttem néhány saját tapasztalatot, és jó tanácsot, olyan útravalót amivel elkerülhetjük, hogy ne legyen elrontva a nyaralásunk.

Iskolában, óvodában már javában tart a nyári szünet - de az a szülő, aki még most megy szabadságra mit tegyen a gyerekével, gyerekeivel?

Ez elsősorban a bölcsődés, óvodás, kisiskolás  gyerekek miatt kérdéses, mert gondoskodni kell a felügyeletükről, ellátásukról a szünet idején, és elég hosszú idővel kell számolni. Nagyon jó azoknak a szülőknek és gyerekeknek, akiknek a nagyszülei tudnak vigyázni az unokákra és programot is szervezni nekik, mert már nem dolgoznak. A másik szintén jó lehetőség lenne, de Magyarországon még szinte ismeretlen a "cserenyaraltatás". Egy-két óvodai vagy iskolai csoporttársat fogadhatunk és majd viszonozzák ha az ő szüleik lesznek szabadságon és a mi gyerekünk mehet hozzájuk.
Vannak bentlakásos táborok is ami elég drága és ezt nem minden szülő engedheti meg, ezért szét lehet nézni más lehetőségek között is, ilyen pl.az iskolai napközihez hasonló és ezért olcsóbb is az iskolai szakkör, sportkör vagy esetleg az egyházi kínálat. De vannak naponta bejárós szaktáborok amit művelődési házak vagy a helyi állatkertek, vadasparkok szerveznek programokkal, hobbitevékenységekkel, játék- és mozgáslehetőséggel. Étkezést, ellátást adnak és biztonságos felügyeletet, mert ez is majdnem olyan, mint az iskolai napközi. Az önkormányzatok is szerveznek nyári táborokat, és ezek költsége is elfogadható, nem magasabb az évközi iskolai ellátásnál. Az utóbbi lehetőségek jobbak mint "kulcsos gyereknek" lenni, mert veszélyes magukra hagyni a gyerekeket.
Lehet tervezgetni és közösen dönteni a gyerekekkel, hogy mit engedhetünk meg.

Készülődés

Bárhová is megyünk előtte keressük fel az orvost - felnőtt és gyerek is - még akkor is ha nem mindenhol kérik a gyerekek esetében az "Egészséges, közösségbe mehet" igazolást. Írassuk fel a szükséges gyógyszereket. Autóval, busszal utazás során előfordulhat émelygés, hányás - még felnőttnél is, én pl. nehezen bírom, pláne ha hirtelen megállások, kanyargás van - ezért legyen ez ellen is készítményünk. Legyen a táborba menő gyereknél adatlap ami tartalmazza az adatait, a szülők telefonszámát, egészségi információt, ha pl. gyógyszer vagy ételallergiája van. Legyen a csomagjában napvédő krém, szúnyog-, és kullancsriasztó. Az időjárás nagyon változó és zivataros, legyen esőkabátja, meleg pulóver, egy jó könyv, jegyzetfőzet amiben az új barátai címeit, telefonját írhatja vagy akár torpedó játékot is játszhatnak. Vigyen magával az utazás idejére gyümölcsöt, valamilyen szendvicsfélét, magokat, egy flakon ásványvizet. 

Családi nyaralás otthon vagy elutazva

Ha ezt is sikerül megszervezni a nyár egy részére, akkor ez is lehet maradandó élmény még akkor is, ha nem telik "csak" az otthonra. Minden családban található valamilyen sporteszköz, tollaslabda, focilabda, társasjáték és a szülők játszhatnak a gyerekeikkel, mert addig nem volt rá idő Persze a labdázáshoz kert kell de akinek van még piknikezhet is, akinek pedig nincs kertje elmehet egy közeli erdő szélére vagy ligetekbe. Meghívhatják a gyerekek a barátaikat és így megismerhetik a szülők is. Sokféleképpen kihasználhatják az együtt töltött időt.
Ha együtt nyaral a család de elutazva akár itthon vagy külföldre, akkor gondolni kell a családtagok egyedi szükségleteire, kedvteléseire, az esetleges egészségi problémáira is. A hosszú úton az autóban vagy buszban legyen mindig inni- és ennivaló velünk, legyen a gyerekeknek játék, legyen pihenő, hogy egy kicsit kinyújtsuk az elgémberedett tagjainkat.

Külföldi nyaralás

A saját tapasztalatom az és ajánlom mindenkinek, hogy legyen nagyon elővigyázatos, nagyon fontos néhány alapvető biztonsági előkészület betartása. Aki nem tud semmilyen idegen nyelvet ő is tanuljon meg néhány alapvető mondatot az adott ország nyelvén, még aki tud angolul ő is, mert nem biztos, hogy angolul értő emberrel találkozik. Továbbá azt is tudnunk kell, hogy a szeretteinknek hogyan és milyen feltételekkel telefonálhatunk. A gyerekünk ruhájában legyen mindig bent a neve, szálláscíme, telefonszám arra az esetre ha valahogyan elkeveredne a szüleitől. Indulás előtt tájékozódni kell az ország higiéniai, egészségügyi viszonyairól is. (Én inkább nem megyek olyan országokba ahol emiatt félnem kell, de ez az én véleményem, mert én nagyon félős vagyok a fertőzéseket illetően.)
A tartósan szedett gyógyszereket ne hagyják itthon., legyen jól felszerelt útipatikájuk, mert elérhet mindenkit egy jó nagy hasmenés, amit okozhat baktérium vagy vírus, lehet hányingerünk, hányhatunk, és sor kerülhet még orvoshoz menésre is.
Néhány óvatossági szabály:
* Csapból még szállodában se igyunk, palackozott vizet vagy forraltat igyunk
* Minden ételt főzzünk meg, kerüljük a nyers gyümölcsökből, zöldségekből készült ételeket, salátát
* Gyümölcsöt is csak palackos vízzel mossunk, de jobb ha meghámozzuk
* Kerüljük az italba tett jégkockát, mert fertőzést hordozhat
* Csak forralt vízzel készült teát, kávét igyunk
* A palackozott italokhoz használjunk szívószálat, máshogy ne igyunk belőle.

Járványveszély

Itt meg kell jegyeznem, hogy bármennyire is jó, hogy ma már bárhová utazhatunk és hozzánk is jöhetnek a közeli és távoli országokból, olyanokból is, ahol szőrnyű betegségek vannak pl. az afrikai, dél-amerikai, ázsiai országok, India stb. Sokat hallunk mostanában kisebb-nagyobb járványokról a különböző országokban. Sok gondot okozhat ha az utazók megbetegszenek, és a hazájukba visszamenve terjesztik azokat. Ilyen volt a mexikói hepatitis A-járvány vagy Görögország bizonyos részein a megjelenő malária, ahonnan a szúnyogot repülőn bárhová elvihetik. De a dominikai kolerajárvány vagy a Kanári-szigeteki szamárköhögés sem hiányzik ugye senkinek.
Az Európán kívüli távoli, egzotikus országokba utazás előtt legalább hat héttel érdemes ellátogatni valamelyik oltóközpontba, és beszélni egy szakemberrel, hogy az adott országba milyen védőoltásokat kell megkapni (na ez a másik ok az oltás, ami miatt nem megyek ilyen országokba) Van olyan ország ahová oltás nélkül nem is adnak vízumot pl. Közép-Afrika, Dél-Amerika, egyes országai, és kötelező a sárgaláz elleni védőoltás. Ezt a Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ Nemzetközi Oltóközpontjában lehet kérni legkésőbb az indulás előtt tíz nappal.
De ajánlatos beadatni Európán és Észak-Amerikán kívüli országokba utazóknak a hepatitis A elleni oltást. A fertőző májgyulladás veszélye legnagyobb az arab országokban - és mennyi arab van Magyarországon is -  és Indiában, Kelet-Ázsiában és Közép-Amerika egyes országaiban. A hepaitis B is nagyon veszélyes vérrel, testnedvvel, és szennyezett eszközökkel terjed. Ezért kerüljék az egy éjszakás vagy bármilyen testi kalandokat, de terjesztheti a nem megfelelő higiéniával végzett orvosi ellátás is

Útipatika

Állítsuk össze a családtagok állandóan szedett gyógyszereit és azokat is ami a leggyakrabban kell, hogy enyhítsük a bajokat. Lázcsillapító csecsemőknek kisebb gyerekeknek kúp, felnőtteknek nagyobb gyerekeknek tabletta. Fejfájás elleni szerekből is sokféle és jók vannak. Hasmenés, gyomorbántalmak esetére széntabletta. Aki herpeszre hajlamos - én pl. nem, de a húgom igen, így neki ajánlottam krémet, bár egyszer egy majdnem napszúrástól is lett herpeszem - vigyen krémet. Kullancs- és szúnyogriasztó és kullancskiszedő kanál is legyen. Rovar vagy csaláncsípés esetére jó a kalcium pezsgőtabletta. (Most csípett meg egy hete darázs és nem külföldön hanem a lakásomban és jó volt a pezsgőtabletta.) Ha leégne valaki a napon - bár jobb elkerülni - enyhíti a fájdalmat a dexpanthenol hatóanyagú spray.
Kisebb sebek ellátásához legyen sebtapasz, sebhintőpor, steril gézlap, mullpólya. De ha nagy a seb orvoshoz kell menni, aki eldöntheti, hogy kell-e tetanuszinjekció. Gyógyszereinket ne tartsuk napon hanem hűtőtáskában vagy  hűtőszekrényben.
Remélem, hogy nem riasztottam el senkit, mert nem az volt a célom, hanem a segítés, tanácsadás.

Képek forrása: ITTITT és ITT

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése