2016. július 27., szerda

Virtuális énünk nagyon szabadjára van engedve!

Sok internet felhasználóé igen, valóban túl sokat megmutat magából, és kiad olyan dolgokat, amiből esetleg baja származhat.. Én nem tartozok közéjük, ezért szeretném felhívni azon olvasóim figyelmét, akik nagyon szabadjára engedik a virtuális  énjüket, hogy ne tegyék.
HR-es körökből tudomásomra jutott, hogy ma már az állásinterjúk helyett a Facebook-profil megnézése számít a munkaadónak az ellenőrzésre, hogy ki is az aki jelentkezett.  Tudjátok a HR-esek, azok, akiknek feladata hogy adott céghez megtalálják  a legmegfelelőbb munkaerőt. Tehát tulajdonképpen munkaügyekkel foglalkoznak, ők a munkaügyesek.
De hol van már az az idő - az én időm - amikor még nevén nevezték a dolgokat, és aminek volt magyar megfelelője azt azon neveztük, történetesen nem HR-esnek, hanem munkaügyi osztálynak és munkaügyesnek. Utálom sok tekintetben ezt a mai világot azzal a rengeteg idegen szóval. Én sok esetben ki is mondom a magamét ezzel kapcsolatban.
Tehát szerintem nem etikus kutakodni mások után az interneten, de az is baj - és erről írok itt, hogy sokszor felelőtlen információkat adnak ki magukról emberek, és jól jön az ilyen kutakodó munkaadóknak, hogy a jelentkezők közül kit válasszanak. Fogjátok vissza magatokat! Bölcsebb offline maradni.



www.jobangel.blog.hu összegyűjtötte, hogy mi lenne a helyes.

Ne közösködjön!
Hiába nagy a szerelem, ha egy mód van rá ne használjon közös adatlapot a párjával. Pláne ha a virtuális profilunk "művésznéven" érhető el. Az egymást becézgető felhasználói nevek ugyanis olyan munkaerőről árulkodnak, aki korántsem vehető komolyan. Érdemes tehát e szerint kalibrálni a közösségi elérhetőségeinket.

Ne blöfföljön!
Az adatlapok csak úgy hemzsegnek azoktól a közhelyektől amelyeket az iskolai végzettség fülhöz rendelnek az adatgazdák.. Tíz tetszőlegesen kiválasztott Facebook-oldal közül négynél biztosan találni olyat, mint "az élet iskolája", "az utca" vagy éppen a"nem érdemelnek meg engem" bejegyzések. Ezekkel nem az a baj, hogy minden bizonnyal a felsőfokú végzettség hiányát igyekeznek palástolni, hanem hogy előnyként próbálják meg beállítani azt, ami sokszor a munkáltató fülének negatívan cseng. Akkor már inkább tanácsos üresen hagyni ezt a rubrikát.

Ne vicceljen!
Természetesen mindenki utálja a hétfőket, ráadásul az is közismert, hogy egy átdorbézolt hétvége után kiváltképp nem okoz örömet a munka felvétele - de tényleg kell ezt hangoztatni? Kerülje a "már megint hétfő", a "másnaposan melózni" kezdetű kiszólásokat vagy az ezek társaiként létező mémek és más vicces szövegek használatát. A lustaság hírré tétele biztosan nem pluszpont!

Ne pletykáljon!
Az sem túl jó ötlet, ha a Facebookot találjuk a legalkalmasabbnak arra, hogy megosszuk, kivel vesztünk össze, és a főnök mennyire alkalmatlan a feladata ellátására. Ökölszabály, hogy - ha már mindenképpen munkahelyi eseteket akarunk megosztani - lehetőleg pozitív történetekkel rukkoljunk elő.  Ehhez tartozik még, hogy kár arról írni bejegyzést, hogy mikor szűnt meg vagy éppen váltottunk munkahelyet. Az ilyen jellegű üzenetek mindig kételyeket is támasztanak a bejelentő személye kapcsán.

Ne álcázzon!
Előfordulhat, hogy tipikus nevek alatt több felhasználó is elérhető a közösségi oldalak felületein. Ez még nem akkora baj, az már viszont annál inkább, ha a "druszánk" olyan véleményének ad hangot nyilvánosan, amely számunkra abszolút nem vállalható. Ha a saját arcképünk szerepel a profilunk kezdőlapján, könnyen be lehet azonosítani, hogy nem mi voltunk a ciki komment értelmi szerzői, ha azonban beazonosíthatatlan fényképet használunk, az éppen utánunk szaglászó munkáltató még azt is gondolhatja, hogy tőlünk ered a kérdéses poszt. Érdemes tehát vállalnunk az arcunkat.

Ne játsszon!
Matematikai fejtörők, találd meg minél hamarabb az i betűt az l-ek között, a 6-os számot a 9-esek között, ne hagyd éhezni a cuki sárkányt - unásig ismert játékok a világhálón. Biztosan szórakoztatnak, ugyanakkor az ezekkel való gyakori időzés felszínes emberre utal, aki nem túl hasznosan tölti el az idejét. Különösen jól mutat mindez, ha éppen munkaidőben hódolunk ennek a szenvedélyünknek. A Facebookos játékfüggőkről könnyen feltételezik, hogy 8-16 óra között is meg fogják etetni a sárkányaikat, ha éppen úgy alakul.

Ne rövidítsen!
Habár fiatalos, nem túl kifinomult véleményalkotási módról tanúskodik az odavetett rövidítések alkalmazása. Ez azt is jelentheti, hogy a megfelelő szóhasználat problémát okoz az állásra jelentkezőnél. Ezért vegyük a fáradságot, és írjunk egész mondatokban. Nem elég szépen fogalmazni, azt meg is kell tudni mutatni.

Kép: www.telejobltd.co.uk




2 megjegyzés:

  1. Teljesen egyetértek veled, nem jó, ha sok mindent elárulunk magunkról, ami nem tartozik idegenekre. És a fényképek terén is ugyanígy van. Magunkról is csak olyan képeket töltök fel, amit utcán is bárki láthat rólunk. De lakásbelsőt sem jó ha feltesszük a netre.
    Aztán ezekből mennyit sikerül "betartanom", fene tudja.... :-) mindenesetre igyekszem...

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy Te is így gondolod. Valóban a lakásbelsőt sem kéne betenni - bár én is már betettem, amikor a karácsonyi vagy húsvéti dekorációim mutattam. De valóban nem jó dolog. Figyelni fogok erre.

    VálaszTörlés