2019. április 23., kedd

Húsvéti ételeink 2019-ben

Ebben az évben megközelítőleg sem készítettem annyi ételt, mint az elmúlt években, sőt azt terveztem, hogy semmit sem készítek csak sonka, tojás és torma lesz, meg esetleg fonott kalács, mert más programunk volt ami fontosabb a sütésnél főzésnél. Ez így is történt, de aztán nagypéntekre csak készítettem az alábbiakat.


Zöldséges sonkaleves Ez egy kicsit más mint amit 2015-ben készítettem szintén húsvétra ITT mert most a sonkát beáztattam egy éjszakára, - máskor is beszoktam - másnap leöntöttem róla a vizet és új hideg vízben feltettem főni fűszerekkel (babérlevél, szemesbors, egész pucolt vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma) a levében hagytam kihűlni a sonkát, majd később a sonkát kiszedtem és a leszűrt levét félretettem. 

Egy egész vöröshagymát apróra vágtam olajban megdinszteltem a 2-3 karikára vágott erőspaprikával, beletettem 2 apróra vágott fokhagymát, hozzáadtam a kockára vágva 3 db sárgarépát, 2 db fehérrépát, egy jó darab zellergumot és dinszteltem kb. 15 percig. Ezután felöntöttem a sonkalével szükség szerint kiegészítettem még vízzel és félpuhára főztem. Ekkor beletettem 3 db megpucolt kockára vágott burgonyát és kb. 25 dkg mirelit zöldbabot.
Elkészítettem a rántást: kb. 2 ek lisztet olajban zsemleszínűre pirítottam, lehúztam a tűzről és beleszórtam kevés pirospaprikát. Berántottam vele a levest és beleöntöttem a burgonyát és a zöldbabot is, fűszereztem borsikafűvel, oregánóval, - ha kell sózzuk is - és a legvégén amikor már majdnem kész volt apróra vágott petrezselymet és zellerzöldet raktam bele. 
Tálalásnál cérnametélt került a tányérokba és tettem bele a főtt sonkából kisebb csíkokat.


Mézes-szójás füstölt sonka tavaszi karfiolsalátával

Hozzávalók: 4-6 adag

4-6 vastagabb szelet főtt, füstölt húsvéti sonka, 2 ek diabetikus méz, 2 gerezd fokhagyma, 4-6 ek szójaszósz, 1 mokkáskanál csili (ez elhagyható),
A karfiolsalátához: 30 dkg karfiol, 20 dkg mirelit zöldbab - lehet zöldborsó is -  4 főtt tojás, 3 dl natúr joghurt, 1 mokkáskanál kurkuma, 2 tk mustár, só, bors, citromlé, 1 csokor petrezselyem

A salátához a karfiolt kis rózsákra szedtem, és sós vízben puhára főztem, szűrőkanállal kiszedtem. A karfiol főzővizében megfőztem a zöldbabot is. Leszűrtem és hagytam mindkettőt kihűlni. A főtt tojásokat lereszeltem, beletettem a joghurtot, a kurkumát, mustárt, sóztam, borsoztam és citromlével ízesítettem, pici cukrot is tettem bele, jól összekevertem. Ráöntöttem a kihűlt, főtt zöldségekre és összekevertem. Tálalásnál megszórtam az apróra vágott petrezselyemmel.
A fokhagymát lereszeltem, elkevertem a mézzel, a szójaszósszal, a csilivel. Kevés olajban kissé átsütöttem a főtt sonkák mindkét oldalát, beleöntöttem a keveréket és pár percig abban is sütöttem.
Tálaltam a szójaszószra rakott sonkával és a joghurtos karfiollal


Tojásos kenőke

Hozzávalók:

4 főtt tojás, 4 ek majonéz, fél kk csípős paprikakrém (ez el is maradhat), 1 tk mustár, 2 szál újhagyma, 1 ek petrezselyem, vagy koriander levél, 10 dkg reszelt sajt, fél ek citromlé, pici cukor

A majonézt összekevertem a citromlével paprikakrémmel, mustárral az (apróra vágott) vagy reszelt hagymával és az apróra vágott petrezselyemmel. Belereszeltem a tojásokat, (az egyik tojásnak meghagytam a fehérjét, amit apró kockára vágtam) a reszelt sajtot és jól összekevertem. Zsemléket elfeleztem megpirítottam és arra kentük. Adtam hozzá uborka és retek szeleteket.


Sonka, tojás, zöldek Ehhez nem kell semmit hozzáfűzni.


Fonott kalács - a kalácsszeleten ami van az a szokásos: sonka, tojás, torma
A kalácsom receptjét nem írom le, mert már van a blogomban, ez egy jól bevált recept, mindig így készítem. ITT található


Kelt mazsolás rétes

Hozzávalók: 3 tekercsből nekem 24 szelet, de ez függ attól, hogy milyen szélesre szeljük

1 csomag mirelit réteslap (6 lapos), 2 dkg élesztő, 9 ek cukor, 4 tojás, 6 dl tej, 10 dkg vaj, fél rúd vanília, 30 dkg búzadara, 15 dkg mazsola, 2 dl tejfől, 1 citrom reszelt héja, porcukor

A töltelékhez az élesztőt 1 dl tejben kevés cukorral felfuttattam. Közben a tojások sárgáját 8 ek cukorral kikevertem. A maradék tejet a vajjal és vaníliával felforraltam, majd folyamatosan kevergetve beleszórtam a búzadarát, és közepesen sűrűre főztem. Levettem a tűzről, hűlni hagytam, és a már nem forró grízt a cukros tojássárgájával összekevertem.  Belekevertem az előzőleg megmosott, leszárított mazsolát, a felfuttatott élesztőt, a tejfölt, és reszelt citromhéjjal ízesítve alaposan átkevertem. Végül óvatosan belekevertem a habbá vert tojásfehérjéket. 
Jól kicsavart, nedves konyharuhára  kiteregettem a kettesével szétválasztott réteslapokat és a háromfelé osztott grízes tölteléket vékonyan rákentem és lazán feltekertem. A másik kettő-kettő réteslappal is elvégeztem a munkafolyamatot. Sütőpapírral bélelt tepsibe tettem sorba egymás mellé. Sütés előtt még 10 percig kelesztettem, majd olvasztott vajjal megkentem, és ropogósra sütöttem. Porcukorral meghintve tálaltam.


3 megjegyzés:

  1. Finomakat készítettél, tetszik ez a kelt mazsolás rétesed nem ismerem. Az idén én sem vittem túlzásba a főzést mégis még a mai napon is van ebédünk belőle:)

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Évikém. Próbáld ki a rétest. Az a helyzet, a sütéssel, főzéssel, hogy volt fontosabb dolgom, de egyébként sem fogom ezután sem fárasztani magam. Elegem van az ünnepekből. Nekünk is még a mai napon is van sonka.

    VálaszTörlés
  3. Látom így is sok finomság került az asztalotokra :-) Én még ennyi mindent sem készítettem, mert az ünnepre elutaztunk, csak tegnap jöttünk haza. Így a sonkánkból még van egy-két napra való, de én szeretem még napokig enni... :-)

    VálaszTörlés