2020. január 26., vasárnap

Maradék lencseleves és hozzá a valami - a mákos núdli

Ahogy már írtam,  a núdli az újév utáni napokban készült, mert maradt a lencselevesből.
Szeretünk minden kifőtt tésztát legyen az édes vagy sós minden változatban és formában jöhet. Talán túl sokat is eszünk, de ha szeretjük, akkor nem tudunk ellenállni bármennyire is igyekszek csökkenteni. Sajnos ez jellemző a magyar emberekre, a magyar konyhára, sok az elhízott ember, pedig mindenből ehetünk csak mértékkel.

Mákos núdli

Hozzávalók:

1 kg burgonya, (héjában főtt, áttört) 5 dkg vaj, só,  25 dkg búzaliszt, 25 dkg búzadara, 1 tojás, 15 dkg darált mák - de több is lehet, ez ízlés dolga

Jól megmostam, súroltam a burgonyát és sós vízben feltettem főni. Leszűrtem és a héját lehúztam, összetörtem, hagytam teljesen kihűlni. Ezután rátettem a vajat, a lisztet, búzadarát, végül belekerült a felvert tojás is és só ha szükséges. Jól összedolgoztam a tésztát. 1 cm vastagra kinyújtottam, felcsíkoztam kb. 2 cm szélesre és 1 cm-es hengereket sodortam belőlük.  Feldaraboltam kb 2-3 cm nagyságra és mindegyiken sodortam egyet. (ha ez macerás, akkor elhagyható) Tálba tettem, rétegenként meghintettem liszttel és összeráztam. Lobogó sós vízben kifőztem. Amikor feljött a víz tetejére, akkor szűrőkanállal kiszedtem és átmostam meleg folyó vízzel, lecsurgattam és tálba tettem. Rétegenként közé locsoltam az olvasztott vajat és összeráztam. Cukrozott mákkal meghintettem és ezzel is összeráztam. 

Fotó. ITT

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése