2021. április 16., péntek

Sonkás-paradicsomos makaróni

 Húsvét után még maradt bőven sonka és ezt a tésztát készítettem belőle. Mivel csak ketten voltunk a férjemmel, így nem csoda, hogy nem tudtuk elfogyasztani az 1,5 kg sonkát. De arra gondolva vettünk ilyen mennyiséget, hogy készíthessek belőle más ételt is.


Hozzávalók: 4 főre

30 dkg füstölt főtt sonka, 36 gr üveges sűrített paradicsom, 25 dkg makaróni, 1 szál sárgarépa, egy jó szelet zellergumó, 1 vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 20 dkg reszelt sajt, olaj kb 2-3 evőkanál, só, borsikafű, oregánó, bazsalikom

A sonkát kb 1 cm-es kockákra vágtam, a hagymát felaprítottam, és a fokhagymát is, a sárgarépát, zellert nagylyukú reszelőn lereszeltem.
Mélyebb teflonba - aminek fedője is van - beletettem az olajat, majd a  vöröshagymát, amikor már kissé összeesett hozzáadtam a kockára vágott sonkát és azzal is dinszteltem,  beletettem a fokhagymát, összekevertem és rögtön utána ment a lereszelt sárgarépa és a zeller is, lefedve pároltam míg a zöldségek is összeestek. Ezután beleöntöttem a sűrített paradicsomot, összekevertem és fűszereztem. Kiőblítettem kevés vízzel az üveget és azt is beleöntöttem. Ugyanis a hozzávalóknak még összekell főnie, sűrűre.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehetett ez a makaróni a füstölt sonkával! Mi jó 1 kg-os sonkát vettünk, azt is elég sokáig ettük, de mi nagyon szeretem húsvét után még napokig enni. De mire elfogyott azért örültünk már 😊.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Katalin. Mindig ekkora mennyiséget vásárolunk, mert mi is szeretjük enni még jóval húsvét után is és azért is, mert készíthetek belőle más ételt is.

      Törlés