2010. december 13., hétfő

Karácsonyról minden

Advent idején járunk, az első vasárnap november 28-án volt, amikor meggyújtottuk az első gyertyát. Közeleg a karácsony elkezdődik a készülődés, az öröm, a békesség és a szeretet ünnepe, amely a szürke hétköznapok minden gondját-baját talán elfeledteti, és meghitté varázsolja.
A karácsonyról mindenkinek vannak emlékei már gyermekkorától kezdve, és ezek az emlékek újra élednek az elmúlt karácsonyok hangulatát felidézve. Amikor én a régi karácsonyokra gondolok nem az ajándékok jutnak az eszembe, hiszen volt olyan időszak az életemben amikor a fenyőfára az édesanyám készítette aranypapirba csomagolt dió, alma, és házilag készített szaloncukor került, és a fa alatt ajándék nem volt. De ezek mégis nagyon szép emlékek. Járta az utcákat, házakat a Mikulás a Krampusszal -akitől én nagyon féltem -, majd jött a Jézuska az angyalokkal, akik "feldíszítették a fát", és ezt én nagyon vártam a testvéreimmel.

Szent Miklós - a Mikulás eredete

A 4. századtól erre az időszakra esik a Mikulás nap is. A legenda szerint Szent Miklós a Római Birodalom keleti tartományaiban (ma Törökország területe) püspök volt, aki az éj leple alatt kis élelemcsomagokat csempészett a szegények pici házikóinak ablakaiba. Ebből legenda lett és elterjedt az egész világon, és évszázadok óta sok-sok gyerek pucolja a cipőit, és izgatottan várják, hogy a jólelkü Mikulás bácsi elrejtse benne  az édességeket. Gyermekként én azt hallottam, ha nem elég tiszta a cipőm a Krampusz szenet tesz bele és virgácsot kapok. Itt jegyzem meg, hogy eredetileg a Mikulás zöld ruhát viselt.

A Krampusznak is van legendája

Az ősi kelta és germán regék mítikus figurája. Ijesztő alak, bőrökből és szénából készült az eredeti figurája. Gyermekkoromban inkább az ördöghöz hasonlitott, aki mindig a rosszat hozta és akarta. A tél mellett, és a nyár ellen harcolt, jeges szelet és havat hozott.

Azokban a régi gyermekkori karácsonyaimban még nem az ajándék volt a lényeg, nem versenyzett senki, hogy ki vesz drágább ajándékot, hanem az, hogy élünk és együtt vagyunk. A szeretet,az összetartozás volt a fontos, nem a hitelre vásárolt ajándékok, mint manapság.
Nekem a régi karácsonyok hangulata sokkal közelebb van a hagyományokhoz, szokásokhoz, mint a mostaniak - az utóbbi 20 évre gondolok - , amit teljesen áthat a kereskedelem, és a szórakoztatóipar. Nem nosztalgiázom, de azokban a régi magyarországi ünnepnapokban még minden igazibb volt. Az édesanyám, a nagymamám, a magynéném dagasztott, sütött-főzött, de nem dőzsölősen, nem is rongyrázósan, mert nem volt mit rázni, csak követték a hagyományokat mindenben. Kézzel készitett játékaink voltak, nem sorozatgyártottak. Nem volt egy rózsás időszak a második világháború után, de még jóval utána sem, nem volt gazdag és gondtalan, de az ünnep, - mert gyermekszemmel máshogy láttam - mindig kiragyogott. Talán azért, mert a régi időkben inkább volt valláshoz kötődő a karácsony, mint most.
Nagyanyáink, az én nagymamám, de még az édesanyám fiatalabb éveiben Luca napjától karácsonyig - amit ma már kevés háziasszony tud vállalni - finom fűszeres illat lengedezett a konyhában, a ház asszonya folyamatosan készítette a finomabbnál-finomabb aprósüteményeket. Volt kiktől tanulnom, mert nagyon jól sütött-főzött a nagymamám, nagynéném és az édesanyám is.
Szeretném hinni, hogy képesek vagyunk még látni és érezni a régmúlt behavazott kis házikók varázslatos látványát, a sült alma, a bejgli, és  dió illatát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése